Taylor Hawkins - KOTA (mini-LP) // 2016 // Albumajánló

official

Side A

01.  Range Rover Bitch

02.  Bob Quit His Job

03.  Southern Belles

Side B

01.  Rudy

02.  Tokyo No No

03.  I've Got Some Not Being Around You To Do Today

  Hosszú idő után az első albumajánlóm, amit most olvastok. Talán néhányan meglepődtök, hogy nem egy spacerock / psychedelikus anyagról ejtek szót, pedig azokban a műfajokban sem vagyunk híján kitűnő lemezeknek. Talán majd legközelebb!

  Most azonban azért ragadtam billentyűzetet, mert 2016 talán legparádésabb rock debütálásának örülhetünk. Taylor Hawkins (a szerintem erősen túlértékelt Foo Fighters dobosa) KOTA címmel egy bivalyerős dalokat rejtő mini albummal mutatkozik be szólóban. Köszonom Armandnak, hogy felhívta rá a figyelmünket a Glorious Space Riders bugyraiban. A hat dalt felvonultató anyag a rock klasszikus értékei mellett tör pálcát. A '70-es évek ízeit tálcán kínáló anyagba éppen annyi popérzékenység szorult, ami egy igazságos civilizációban azonnal listavezető helyezést érne el. Mindegyik szerzemény kitűnő dalszerzői vénát mutat, amin azért kell csodálkoznom annyira, mert nem is emlékszem, hogy dobostól hallottam-e valaha hasonló színvonalú szerzői lemezt. Ezek után Dave Grohl erősen elgondolkodhat azon, hogy legközelebb a dobosát kéri fel dalszerzésre.

  A Range Rover Bitch című nyitódal lehet a legesélyesebb a magas slágerlistás helyezésre, Jól érzik ezt a csapatban is, hiszen a dögös riffre és lüktető groove-ra épülő dalt meg is támogatták egy remek videóklippel, ahol Taylor fizimiskája erősen Uli John Roth fazonját juttatta eszembe, úgy 1978 környékéről. A dal azonban a '80-as évek elejének napfényes kaliforniai feelingjét is jól adja. Sok firkász intézné el ezek alapján a produkciót a retro-rock skatulyába való besorolással, amit én azért sem teszek meg, mert ez az üres és semmitmondó műfajmegjelölés már akkor sem volt helytálló, amikor elkezdték használni. Hawkins esetében pedig sokkal többről van szó. A banda megszólalása egy szélesebb melodikus hard rock ösvényen tekereg, de még annyi minden más is van ezekben a dalokban. Először is ez a dögös riffekre felfűzött, jókedvű és vitális lemez tele van olyan azonnal megjegyezhető szerzeményekkel, amiknek rendre sikerül elkerülni a klisés megoldásokat. A fülbe ragadó dallamok és az okos, ravaszul kitalált dinamikai és ritmikai váltások olyan nagy elődök munkáival mutat párhuzamot, mint a Cheap Trick vagy az ebben a feelingben a '90-es években nagyot alkotó The Wildhearts. Mindezt úgy sikerül megvalósítani, hogy ebben a bemutatkozásban bizony máris meg van a kellő egyéniség. Sorjáznak a lábdobogtató rockhimnuszok, a jövőbeli partik kedvencei. A másodikként elhangzó Bob Quit His Jobs verzéje pl. úgy idézi meg a Sweet dögösebb vagy Alice Cooper fénykorát idéző témákat, hogy szemernyit sem nyúltak le az ősöktől. A refrén pedig a korai Kiss együtt éneklős rockhimnuszait juttatja eszembe. Mintha még Paul Stanley orgánumát is felfedezni vélném, haha. Ez a személyes kedvencem a lemezről. A Southern Belles tagbaszakadt középtempói enyhén progos váltásokkal és gitárszólóval kápráztatnak. A Rudy zongorás balladának tűnik az elején, de hamar átvált egy igazi power pop szuperdalba. Fantasztikus színvonalú dinamikai váltások, csodásan színes hangszerelési megoldások és olyan ragadós dallamvonalak találhatók itt, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Nem gondoltam, hogy manapság valaki előáll egy ilyen dallal. A Tokyo No No a keménykötésű Sweetre hajaz, de említhetném még a korai Queent is. Viszont még egyszer hangsúlyozom, hogy a sok hasonlat csak a szemléltetés miatt van felsorolva, az egyéniség egyértelműen megvan. A utolsóként felcsendülő I've Got Some Not Being Around You To Do Today egy glamrock / progrock ámokfutás, ami lendületesen és stílusosan zárja a mini albumot, összegezve az anyagra jellemző megoldásokat és hangulatokat.

  Pozitív meglepetést okozott Taylor Hawkins, máris egy hasonlóan magas színvonalú nagylemezt várok a kivételes képességű dobostól. Let's party! 

facebook / soundcloud

Bien János (Yell)