Motorpsycho - The Crucible. 2019 (Stickman Records) / Albumajánló / Yell

  Végre megjelent a The Crucible és ha nem akarok túl nagy szavakat használni, akkor is csak azt tudom mondani, hogy "kolosszális". Az album három dalában úgy forrnak egységbe az őserejű hard rock riffek a progos komplexitással, amire szinte csak a Motorpsycho terjedelmes diszkográfiájában akad példa. Legjobbnak mindjárt ott van a 2010-ben megjelent Heavy Metal Fruit album, ami egykoron az én belépőm volt a trió világába. Ajánlom, hogy vegyétek elő, megéri a rászánt időt!

  Istenem! Éppen egy ilyen lemezre vártam most. A csapatnak sikerült közérthető formát adnia a daloknak, annak ellenére is, hogy semmit sem használnak fel a pop egyszerű kelléktárából. A Motorpsycho úgy táncol a borotvaélen, ahogy az csak nagyon keveseknek sikerül. Rush, Steven Wilson (Porcupine Tree), Peter Gabriel. Ilyen korszakos egyéniségek jutnak eszembe. Azt hiszem ennél jobb pedigré nem kell.

  A The Crucible egy pillanatra sem fordul unalomba, hiszen sikeresen el tudják kerülni a progrock tipikus csapdáját, a dagályosságot. De a heavy metal ablakrepesztően bombasztikus közhelyeit is (amit én még sokszor szeretek is) lazán überelik a csípőből kidobott, istenien feszes könnyedségükkel. A korai heavy metal legjobb alomjaiban kikelt riffek (Sabs, Captain Beyond, Grand Funk, BÖC és még sorolhatnám…) mindig sikeresen ébresztenek fel abból a szépséges kalandból, ahova a progos és kissé psychedelikus trippek repítettek el. Aztán újra elámít egy gyönyörű dallam vagy egy eredeti akkordváltás. Igazi olvasztótégely, ahogy a cím is ígérte! Instant klasszikus! Nem nehéz megjósolni, hogy az év egyik nagy dobása a The Crucible.  Yell

fb / office