THE STARGAZER LILIES – WE ARE THE DREAMERS. 2013 (Graveface Records) > Album Review

K Field - Bass/Vocals

J Cep - Guitar/Bass/Drums

EJ DeCoske - Drums(live)

Johnny Lancia - Drums(live)

Dalok:

1. We are the Dreamers

2. Del Rey Mar

3. Undone

4. How We Lost

5. Endless Days

6. Well Versed to Verb Doubt

7. Light of Day

8. Sad Colored Tears

9. Don't Waste My Time

10. Because 

 A jelenleg éppen amerikai turnéja szünetét élvező, pennsylvaniai The Stargazer Lilies néhány hónapja jelentette meg bemutatkozó albumát. A programadó We Are The Dreamers cím miatt azonnal lecsaptam a tökéletesen kivitelezett shoegaze/dreampop tripre és azóta is rendszeres vendége a lejátszómnak. Hosszan ízlelgettem a dalokat. Megvártam, amíg egészen a szívem belső köréig hatoltak, így most sokkal könnyebb írnom róla. (Éppen ez zajlik: erős érzelmi felindultságból elkövetett gonzo-újságírás eredményét olvasod, ami abszolút permanens folyamatként zajlik …) 

  Soundpool név alatt a multihangszeres John Cep és a basszusgitáros/énekesnő Kim Field már három közös nagylemezt adott a Világnak. Aztán gondoltak egyet és a táncparkettnek szóló ritmusokat eltörölve, felépítették azt a csodaszép, éterien lélegző dallamokkal átszőtt, kozmikus ambientpopból és gitár-reverb űrálomból felépített Hangfalat, amit úgy hívnak The Stargazer Lilies. A receptúra persze nem új. Minden dreampop lemez visszavezethető a stílusteremtő Cocteau Twins vagy a gitárzenét újradefiniáló My Bloody Valentine munkásságáig. Még mélyebbre is áshatnánk a poptörténelemben, de talán majd máskor... Mégis, a Liliomok ezzel az eszköztárral, mindjárt az első nagylemezükön a minimalista megközelítés új mesterművét alkották meg úgy, hogy közben igazi pop dalokat írtak. Nem is akármilyeneket, de ne szaladjunk előre.

  A gitárpedálok erős szuggerálása miatt cipőbámulónak hívjuk a színteret, ahova besorolt a The Stargazer Lilies, de nevükhöz méltó módon inkább Csillagbámulásról van szó. Ez a tíz meseszép dalt tartalmazó, különösen szép melankóliával átszőtt ábrándozás egyenesen az Űrbe repít egy visszhangokból épített, ezerszínű Hajóval, ahol találkozunk szívünk minden fájdalmával. A reverb hatalmasra duzzasztja szomorú emlékeinket, amiket újra átélve szembe kell néznünk a teljes elveszettség érzésével is. Ez a lemez kulcsa. Az Elveszettség. A lemeznyitó, tökéletes dalhármas után rögtön következik az album hangulati csúcspontja, a How We Lost. Nehéz lenne szavakba önteni, hogy mit érzek repülés közben. Főleg hogy nem is kívánom dalonként elemezni az alkotást. Legyen elég annyi, hogy a gyönyörű dal fokozati íve oly zseniálisan van kitalálva, hogy a tökéletes katarzis élményét adja a hallgató számára. Azt gondoltam, hogy elég korán következett be a csúcspont és ezek után biztosan nem sikerül fenntartani tovább a figyelmet, de az utána felfűzött minden egyes gyöngyszem sikeresen őrzi az elért magasságot, egy-egy pillanatra megpihenve a különbözően felfestett képekben. A záró Because ügyesen csúszik ki az Univerzum hátsó ajtaján, lenyugtatva az erősen felkorbácsolt érzelmeimet. Elégedetten csettintek. Egy káprázatos bemutatkozásnak vagyok fültanúja. Mesteri.

A csapat eszelősen ütőképes élőben is ::::

official / buy / facebook


Bien János (Yell)

Share on Tumblr