HAWKWIND-SZTORI: A kezdetek (001)

Hawkwind: A Dave Brock köré épülő zenészközösség minden space-rock zenekarok atyja és etalonja, 44 évnyi alkotói munka után is megőrizve eredetiségüket, kreativításukat. Hasonló, folyamatosan alkotó, kompromisszummentes, a stagnálások és hullámvölgyek után is megújulásra képes életművet (műfajtól függetelenűl) csak kevesen mondhatnak magukénak (Daevid Allen/Gong, Peter Hammill/Van der Graaf Generator, Mayo Thompson/Red Crayola, Fred Frith, Residents, Tom Waits, vagy a már elhunytak közül  Zappa/Mothers, Sun Ra).

Most kezdődő, egyenlőre beláthatatlan hosszúságú írásfolyamunkban végigvesszük a zenekar történetét lemezről lemezre haladva, egyben kedvcsinálónak is szánjuk azoknak akik nem, vagy csak részben ismerik a zenekar és tagjai munkásságát.

Az első, bevezetőnek szánt részben a korai időket ismerhetjük meg, azt a kort és közeget és történéseket, melyek folyományaként megszületett a Hawkwind.

(források: Ian Abrahams-Hawkwind:Sonic Assasins; Brian Town-Approved History of Hawkwind; Starfarer’s Hawkwind Page)

 Az 1941. augusztus 20-án született Dave Brock szülei nem érdeklődtek a zene iránt, de Maurice nagybátyja (zongorista, kórusvezető) meglátta benne a zene iránti érdeklődést és egy bendzsót ajándékozott neki 12 éves korában, szüleitől pedig kapott egy gitárt. Az iskolai művészet tanára egy helyi tradicionális jazz zenekarban bendzsózott, szóval minden összejött, hogy Daveből zenész legyen.

A középiskola után Londonban egy rajzfilmstúdióban helyezkedett el. E szabad légkörű munkahely mellett bőven jutott ideje zenélni. Kezdetben tradícionális jazz bandákhoz csapódott, majd hamarosan blues-utcazenésszé (busker) vált. Ekkor barátkozott össze Eric Claptonnal és kezdtek együtt zenélni (közös jammelések Keith Relffel, a Yardbirds későbbi énekesével), de Eric az elektromos hangszereket favorizálva alapított bandát a későbbi Rolling Stones tag Bill Wymannel és Charlie Watssal (majd nemsokára a Yardbirdsben kötött ki), míg Dave az akusztikus hangzást favorizálva Jeff Watsonnal alapított utcazenész duót. 1964-ben járunk ekkor, Watson abbahagyta az utcazenélést, ekkor a pár évvel fiatalabb Mick Slatteryvel (róla még hallunk és itt kezdődik meg a Dave körül hol felbukkanó, hol eltűnő barátok garmadával való zenélések sorozata) állt össze, aki saját bevallása szerint nem volt elég ambíciózus, így útjaik különváltak.

Eztán jött el az ideje az első komolyabb zenekarnak, ez lett a Dharma Blues Band, Luke Francis harmonikással és Mike King zongoristával. Ezzel a formációval jópár nótát rögzítettek stúdióban, melyek közül kettő, a Dealing with the Devil (Sonny Boy Williamson II szerzeménye) és a Roll 'Em Pete (Pete Johnson szerzeménye) megjelent az Immediate Records brit blues előadókat bemutató sorozatán (Blues Anytime Vol. 2 - Immediate, IMPC015). A többi felvétel a Weird Tapes sorozaton látott napvilágot 15 évvel később (Come On, Bring It On Home). Belekezdtek egy albumba, de a Dave otthagyta a csapatot, majd Luke Francis is, így Mike King  John Hillaryval és Gary Comptonnal fejezte be a (nagyon hangulatos, lendületes akusztikus blues dalokat felvonultató) lemezt, mely 1967-ben jelent meg, Dharma Blues (Major Minor SMCP 5017) címen.

Dave ellenálhatatlan kényszert érzett, hogy Európában utazgatva utcazenéljen. Munkahelyén, ahol időközben manager lett, jelezték, hogy visszavárják, de Dave soha többé nem ment vissza. Pete Judd harmónikással beutazták Hollandiát, majd csatlakozott hozzájuk John Illingworth gitáros valamint két holland zenész  (zongora, dob) és Famous Cure néven léptek fel. Egy kis holland kiadónál felvettek több számot (Mean Mistreater, Sweet Mary, Dealing with the Devil, Dust my Broom).


Angliába visszatérve rögzítettek pár felvételt a legendás DJ John Peel „The Perfumed Garden” című műsorához, mely még a Radio London kalózrádió műsora volt, majd a Roundhouse Theater-ban a Pretty Things előzenekara voltak. Ebben az időben játszottak a Middle Earth klubban, ami anno az egyik legfontosabb underground hely volt. Itt látta Dave Arthur Brown fellépéseit, mely fontos inspirációja lett a Hawkwind előadásoknak a színpadi megjelenés tekintetében.
Szeptemberben Judd lelépett, helyére a régi cimbora, Mick Slattery érkezett és vonattal visszamentek Hollandiába, ahol megjelent a Famous Cure kislemeze (Sweet Mary/Mean Mistreater). Csatlakoznak a „Tent’67” nevű rock’n’roll cirkuszhoz. Itt ismeri meg a Hawkwind néven fellépő Nik Turnert. (Nik szöges ellentéte Davenek. Mérnök végzettségű, de a l’art pour l’art életet és művészi megvalósítást kedveli, szemben a zenei munkásságát tudatosan építő Davevel). Niknek meghatározó élmény volt, hogy barátaival (Robert Calverttel és Richard Michael „Dikmik” Daviessel 66-ban látták a Pink Floyd spontán improvizációs koncertjét a Marquee klubban. Majd 68 elején Németországba megy, ahol látja az Amon Düül kommuna koncertjeit (megismerve Dave Andersont-lásd X In Search of Space), megismeri az akkor alakuló német underground színteret (pre-kraut), látja a korai Can-t és Tangerine Dreamet. Németországban egy Eric Dolphy jazz koncert hatására vesz egy szaxofont, de bevallása szerint lusta gyakorolni („Zenész voltam, aki nem tudott játszani”).

Dave-ék tolják az LSD-t folyamatosan, fényhowt csinálnak a Tent-ben és ekkor veszi meg első elektromos gitárját és egy visszhangeffektet (szükség volt rá a tágultabb tudat zenei kifejezésére). Újabb fontos inspiráló életében Jimi Hendrix első lemezéről a „Third from the Sun” című nóta, melyet egy másik bolygó zenéjeként jellemez egy későbbi interjúban. Először hallanak wah-wah pedált, teljesen a hatása alá kerülnek az új hangzásnak. Ebben az időben zajlott Londonban a "The 14 Hour Technicolor Dream",  játszanak a Deviants előtt, akikből később a Pink Fairies lesz, a Hawkwind testvérzenekara a 70-es évek közepéig. 1968 elején feloszlik a Famous Cure, Brock elmegy egy utcazenész turnéra, melyet Don Partridge szervezett, a Royal Albert Hallban tartott koncertjük lemezen is megjelenik, Dave a Bring it on Home-ot játsza (TheBuskers -Columbia, SX6356).

1968 vége felé összeáll egy új banda régi barátokból, Mike King, Pete Judd és Mike Griggs, Dave Brock and Friends néven. 1969 januárban felvételeket készítenek John Peel’s Radio One „Night Show” című műsorában. (Hesitationns Shuffle, Ripleys Blues, When I came home this Morning, Diamond Ring, Illusions-a későbbi Mirror of Illusion az első lemezről). Ebben az időben már elektromos pszichedelikus bluest játszanak.

Innentől felgyorsulnak az események. Dave, az őt ért meghatározó új élmények és a számolatlan LSD hatására kialakuló elképzeléseihez új bandát szervez. Megkeresi ismét a régi barát Mick Slatteryt, utcazenélés közben ismeri meg John Harrison (1952-2012) basszerest, újsághírdetésre jelentkezik a 17 éves Terry Ollis dobos. Előkerül Nik Turner is, akinek van egy mikrobusza, ő lesz a road-manager, de ha már van egy szaxofonja, gondolja, hogy néha játszhat is a bandával. Ő ajánlja be régi cimboráját Dikmik Daviest, akinek mindenféle kütyüi vannak (audio-generator, viszhang-gépek, effektek). 1969 augusztus 19-én mutatkoznak be Group X néven, az est további fellépői a Doug Smith által menedzselt High Tide (ahol Simon Housevolt a hegedűs-róla még bőven hallunk a későbbiekben) és Skin Alley (Thomas Crimble basszusgitár-róla is fogunk hallani). Itt ismerkednek meg a menedzsment stábjában dolgozó fiatal hangmérnökkel, Tim Blakekel (róla is lesz szó a továbbiakban nem kevésszer). Játsszák többek közt a Pink Floyd féle Cymbaline-t és a The Byrds klaszikus Eight Miles High-t hosszú improvizációkkal tűzdelve. Menedzserük hatására nevet változtatnak, Hawkwind Zoo-ra és az Abbey Road stúdióban Don Poole hangmérnök segítségével egy 10 sávos Revox magnón rögzítenek pár dalt. Ezeket 1981-ben a Flicknife Records (FLHP 100) kiadta ep-n, illetve az első lemez 1996-os cd-kiadásán bonus dalokként szerepelnek (Hurry on Sundown, Kiss of the Velvet Whip-ebből lett a Sweet Mistress of Pain, Cymbaline).

Nem sokkal a felvételek elkészülte után a United Artists Records szerződést ajánl nekik. Slatterynek nem tetszenek az új elképzelések, kiválik. Dave új gitáros után néz és megtalálja Huw Lloyd-Langtont (1951-2012), aki abban a lemezboltban eladó, ahol Dave szokott lemezeket turkálni. Nevüket lerövidítik Hawkwindra és megkezdik az első kislemez, majd az első nagylemez munkálatait, melyeket a United Artists gondoz Liberty labelja alatt, a zenei munkákat a Pretty Things gitárosa, Dick Taylor irányítja (aki a felvételeken fel nem tűntetve gitározik is a lemezen). Dave 1971-ig folytatja az utcazenélést is a zenekar mellett, míg a banda működése és anyagi helyzete nem stabilizálódik (és időnként azóta is ad hasonló szellemben koncerteket).

(folytatása következik)

Share on Tumblr