LUMERIANS - THE HIGH FRONTIER. 2013. (Partizan Records)
1. Dogon Genesis (5:54)
2. High Frontier (5:00)
3. The Bloom (5:35)
4. Koman Tong (3:30)
5. Smokies Tangle (7:24)
6. Life Without Skin (6:02)
7. Abudhabijhab (6:56)
(Total Time: 40:21)
- Tyler Green / guitar, keys, vocals
- Marc Melzer / bass, vocals
- Jason Miller / keys, guitar, vocals
- Christopher Musgrave / drums, vocals
- Luis Vasquez / percussion, synth, vocals
Bay Area sokkal inkább thrash bandáiról híres, semmint a psychedelikus rockról. Persze San Francisco a ’60-as évek végén erős nyomot hagyott a psychedelia nemzetközi térképén.
A friscoi Lumerians a psychedelia más irányait helyezi előtérbe, földrajzilag nem is nagyon illeszkedve lakóhelyéhez. Náluk elsősorban az európai, azon belül is leginkább a német vonal a legkitapinthatóbb. A The High Frontier című harmadik albumon folytatják a már a korábban megkezdett utat, alaposan kiszélesítve az eddig sem szűk zenei spektrumukat. Az itt felvonultatott szerzemények sokkal inkább a dalközpontú gondolkodást helyezik előtérbe, mint eddig bármikor a banda történetében. Igazi kompozíciók vannak itt, amik azért bőven nyújtanak lehetőséget a hangszeres játékra és a hangzásbeli kutakodásra is.
A lemezkezdő Dogon Genesis például rögtön egy nagyon fogós, a ’60-as évek végének garage boom-ját felidéző gitárriffel nyit. Erre érkezik egy, akár slágeresnek is nevezhető énekdallam, később pedig psychedelikusan szólisztikus gitártémák varázsolnak el. A jól artikulált felvétel remekül ráhangol az albumra. Nemcsak zeneileg értem ezt, mert a dogonok teremtéstanát citáló dal megmutatja a Lumerians azon oldalát, ami erősen vonzódik az ősi civilizációk történetéhez és az ókori birodalmak misztikumához. Ez a titokzatos és sejtelmes világ az egész a lemezt áthatja és egy ilyen befogadó lényt, amilyen én is vagyok, szárnyaló fantáziájának segítségével máris elrepít Afrikába. Egyenesen abba az időbe, amikor megérkezik a második szíriuszi űrhajó, azzal a feltett szándékkal, hogy a Földet benépesítse
A másodikként érkező címadó dal, máris egyértelműen mutatja a lemez legerősebb zenei hatását, ami nem más, mint a psychedelikus kraut rock. Van benne spacerock is bőven, de a dal meglepő és eltalált ritmusváltásai, témái leginkább a fantasztikus germán istenek, a Can iránti rajongást idézik. Innentől ez az irány marad, de oly módon megkonstruálva, hogy alapos leckét ad a többi ilyen hatású csapatnak. A The Bloom ideges gitárkitörései egy messzire lebegtető szinti témákkal kiegészített, psychedelikusan effektezett énekdallamokkal váltakoznak. Itt is felsejlik vonzalmuk a motorik ritmusok iránt. A Koman Tong vocoderes éneke és az analóg szintik space puttyogása is kraut, amibe ugyanúgy képesek beleintegrálni az afrikai hangulatú ritmikát és dallamot, akár a Can annak idején. Mindez totálisan sajátos világot generál. Spacerock Afrikából, remekül kiaknázható terep. A Smokies Tangle afrobeat alapjaira jó kis szinti témák épülnek. Az egész egy kísérleti psychedelikus groove. Eszembe juttatja Brian Eno, germán mesterekkel készült közös felvételeit a ’70-es évekből. A Life Withhout Skin úgy indul, mintha egy régi francia filmzenét hallanánk, majd átváltanak psych/krautrockba. Csodálatos hangulatok kísérik egymást a dalon belül. A legsúlyosabb motorik az Abudhabijhab. Itt már végképp el vagyok szállva. Ahogy követem a szintik kozmikus pályáját, teljesen feloldódok térben és időben a vibrafon szépséges szövetében. Csak a törzsi szertartásokra emlékeztető dubos monotonitás az, ami eszembe juttatja, hogy én még ide a Földhöz tartozom.
A Lumeriansnek sikerült az eddigi nagylemezeik magas színvonalát is überelni. Ez igazán komoly teljesítménynek mondható, hiszen a Transmilinia és a Transmissions from Telos IV is zseniális albumok voltak. A sokféle zenei hatásokból valami egészen eredetit és különlegeset sikerült alkotni. A psychedelikus rock olyan egészséges, mint a makk. Csak akadj le a mainstream szennyáradatról és rátalálhatsz Te is!
A lemezkezdő Dogon Genesis például rögtön egy nagyon fogós, a ’60-as évek végének garage boom-ját felidéző gitárriffel nyit. Erre érkezik egy, akár slágeresnek is nevezhető énekdallam, később pedig psychedelikusan szólisztikus gitártémák varázsolnak el. A jól artikulált felvétel remekül ráhangol az albumra. Nemcsak zeneileg értem ezt, mert a dogonok teremtéstanát citáló dal megmutatja a Lumerians azon oldalát, ami erősen vonzódik az ősi civilizációk történetéhez és az ókori birodalmak misztikumához. Ez a titokzatos és sejtelmes világ az egész a lemezt áthatja és egy ilyen befogadó lényt, amilyen én is vagyok, szárnyaló fantáziájának segítségével máris elrepít Afrikába. Egyenesen abba az időbe, amikor megérkezik a második szíriuszi űrhajó, azzal a feltett szándékkal, hogy a Földet benépesítse
A másodikként érkező címadó dal, máris egyértelműen mutatja a lemez legerősebb zenei hatását, ami nem más, mint a psychedelikus kraut rock. Van benne spacerock is bőven, de a dal meglepő és eltalált ritmusváltásai, témái leginkább a fantasztikus germán istenek, a Can iránti rajongást idézik. Innentől ez az irány marad, de oly módon megkonstruálva, hogy alapos leckét ad a többi ilyen hatású csapatnak. A The Bloom ideges gitárkitörései egy messzire lebegtető szinti témákkal kiegészített, psychedelikusan effektezett énekdallamokkal váltakoznak. Itt is felsejlik vonzalmuk a motorik ritmusok iránt. A Koman Tong vocoderes éneke és az analóg szintik space puttyogása is kraut, amibe ugyanúgy képesek beleintegrálni az afrikai hangulatú ritmikát és dallamot, akár a Can annak idején. Mindez totálisan sajátos világot generál. Spacerock Afrikából, remekül kiaknázható terep. A Smokies Tangle afrobeat alapjaira jó kis szinti témák épülnek. Az egész egy kísérleti psychedelikus groove. Eszembe juttatja Brian Eno, germán mesterekkel készült közös felvételeit a ’70-es évekből. A Life Withhout Skin úgy indul, mintha egy régi francia filmzenét hallanánk, majd átváltanak psych/krautrockba. Csodálatos hangulatok kísérik egymást a dalon belül. A legsúlyosabb motorik az Abudhabijhab. Itt már végképp el vagyok szállva. Ahogy követem a szintik kozmikus pályáját, teljesen feloldódok térben és időben a vibrafon szépséges szövetében. Csak a törzsi szertartásokra emlékeztető dubos monotonitás az, ami eszembe juttatja, hogy én még ide a Földhöz tartozom.
A Lumeriansnek sikerült az eddigi nagylemezeik magas színvonalát is überelni. Ez igazán komoly teljesítménynek mondható, hiszen a Transmilinia és a Transmissions from Telos IV is zseniális albumok voltak. A sokféle zenei hatásokból valami egészen eredetit és különlegeset sikerült alkotni. A psychedelikus rock olyan egészséges, mint a makk. Csak akadj le a mainstream szennyáradatról és rátalálhatsz Te is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
fdbck!