SAMSARA BLUES EXPERIMENT - Waiting for the Flood (Electric Magic/World in Sound 2013) dupla album review
1. Shringara (13:32)
2. Waiting For The Flood (10:37)
3. Don´t Belong (11:57)
4. Brahmin´s Lament (12:24)
Hans Eiselt (gitár), Christian Peters (gitár/ének, szitár, synth),
Thomas Vedder (dobok), Richard Behrens (bass)
Két év szünet után jelentkezett új, harmadik stúdiólemezével egyik legnagyobb kedvencem, a Samsara Blues Experiment. Persze ebben a két évben sem tétlenkedtek, beutazták a világot fesztiválról fesztiválra. Rövid időn belül, abszolút nem alaptalanul a psychedelic/stoner színtér legnagyobbjai közé emelkedtek (jelen felállásban 2008 óta dolgoznak és 2010-ben jelent meg első albumuk). Aki esetleg nem ismerné őket, röviden csak annyit mondanék, tökéletesen megidéződik a '70-es évek eleje, de nem retro hangulattal. Black Sabbathos alaphangzásra építik fel elszállt, gitárközpontú psychedelikus-space-kraut zenéjüket, természetesen maguk sem tagadva az őket inspiráló előadókat. Teszik ezt úgy, hogy bár sok mindenre ráismerhetünk, mégis minden ízében eredeti, nagyon elszállós, szinte hibátlan zene születik meg e négy német úriember kezei közül. A berlini Big Snuff stúdióban rögzített és a lengyel Zdzislaw Beksinski festményével becsomagolt LP/CD 48 percnél picivel hosszabb játékidejét szinte matematikai pontossággal osztották el 4 részre.
Ami első benyomásra feltűnt, és nem változott a sokadik hallgatás során sem, az a lemez egységesebb, sűrűbb hangzása a korábbiakénál. Konkrétabb dolgokat megfogva elmondhatjuk, hogy bár hasonló a hangzás és a zenei megvalósítás korábbi munkáikhoz képest, mégis e lemezüket találom talán a legkevésbé "elszálltnak". Na nem mintha nem lenne az, de a korábbi albumok hangzása talán szellősebb volt. És ez nem jelent sem jót, sem rosszat. Azt se nagyon mondanám, hogy más füllel kell hallgatnunk e lemezt, azt meg végképp nem, hogy valamiféle stílusváltás történt volna. A lemezhez kapott promóciós füzetből megtudhattuk, hogy e lemez szerzeményeire a korábbi kraut influenciák helyett most erősebben hatottak az angolszász gitárcentrikus progresszív rock bandák, a korai Camel és Man, valamint a canterbury scene-be tartozó Khan. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármely fentebb említett zenekarral való hasonlatosságot megtalálhatnánk zenéjükben, de tagadhatatlan, hogy a nagyon elszállt cosmic-psychedelia mellé belépett a komplex progrock, persze teljesen Samsarás hangzással, hangulattal. Ne gondoljunk itt öncélú kompozíciókra, kínkeservesen kipréselt, szinte lejátszhatatlan ritmusképletekre, stb... Maradtak a stoner hangzású alapok, a tökéletes gitártémák. Talán egy picivel több éneket kapunk, mint korábban és az alaphangszerek mellett van moog-szintetizátor, néhol egy kis szitár, és a szájherfli is előkerül egy-egy pillanatban. Akinek túl elszállt lett volna a banda eddig, az most fogja szerintem igazán megszeretni, aki meg nagy rajongójuk volt (mint én) az sem fog egyáltalán csalódni.
A meglepően egységes szerkezetű lemezről nem könnyű részleteiben írni. Kiemelni nem tudok egy nótát sem, de nem lehet rosszat mondani egy pillanatról sem. Valóban nehéz helyzetben vagyok most, a korábbi recenziókhoz hasonlóan nem tudok írni a dalokról külön, mivel érdekességük és sokszínűségük kivesézése meglehetősen terjedelmes -és szerintem a zenét vissza semennyire nem adó- munkát szülne. Mindenkit bíztatok, hallgassa ezt a csodálatos zenekart (új és korábbi lemezeiket egyaránt) és bizakodjon benne, hogy egyszer talán még élőben is láthatjuk őket. Ha nem ismerné valaki őket (van ilyen?) az meg olvassa el a zenekart bemutató korábbi cikkünket, és füllentse meg ott a zenéket.
(mark)
Ami első benyomásra feltűnt, és nem változott a sokadik hallgatás során sem, az a lemez egységesebb, sűrűbb hangzása a korábbiakénál. Konkrétabb dolgokat megfogva elmondhatjuk, hogy bár hasonló a hangzás és a zenei megvalósítás korábbi munkáikhoz képest, mégis e lemezüket találom talán a legkevésbé "elszálltnak". Na nem mintha nem lenne az, de a korábbi albumok hangzása talán szellősebb volt. És ez nem jelent sem jót, sem rosszat. Azt se nagyon mondanám, hogy más füllel kell hallgatnunk e lemezt, azt meg végképp nem, hogy valamiféle stílusváltás történt volna. A lemezhez kapott promóciós füzetből megtudhattuk, hogy e lemez szerzeményeire a korábbi kraut influenciák helyett most erősebben hatottak az angolszász gitárcentrikus progresszív rock bandák, a korai Camel és Man, valamint a canterbury scene-be tartozó Khan. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármely fentebb említett zenekarral való hasonlatosságot megtalálhatnánk zenéjükben, de tagadhatatlan, hogy a nagyon elszállt cosmic-psychedelia mellé belépett a komplex progrock, persze teljesen Samsarás hangzással, hangulattal. Ne gondoljunk itt öncélú kompozíciókra, kínkeservesen kipréselt, szinte lejátszhatatlan ritmusképletekre, stb... Maradtak a stoner hangzású alapok, a tökéletes gitártémák. Talán egy picivel több éneket kapunk, mint korábban és az alaphangszerek mellett van moog-szintetizátor, néhol egy kis szitár, és a szájherfli is előkerül egy-egy pillanatban. Akinek túl elszállt lett volna a banda eddig, az most fogja szerintem igazán megszeretni, aki meg nagy rajongójuk volt (mint én) az sem fog egyáltalán csalódni.
A meglepően egységes szerkezetű lemezről nem könnyű részleteiben írni. Kiemelni nem tudok egy nótát sem, de nem lehet rosszat mondani egy pillanatról sem. Valóban nehéz helyzetben vagyok most, a korábbi recenziókhoz hasonlóan nem tudok írni a dalokról külön, mivel érdekességük és sokszínűségük kivesézése meglehetősen terjedelmes -és szerintem a zenét vissza semennyire nem adó- munkát szülne. Mindenkit bíztatok, hallgassa ezt a csodálatos zenekart (új és korábbi lemezeiket egyaránt) és bizakodjon benne, hogy egyszer talán még élőben is láthatjuk őket. Ha nem ismerné valaki őket (van ilyen?) az meg olvassa el a zenekart bemutató korábbi cikkünket, és füllentse meg ott a zenéket.
(mark)
A zenekar ötéves fennállását megünneplő európai turnén van, hozzánk legközelebb Bécsben, az Arénában lesznek láthatóak november 28-án, másnap Steyrben a Roeda Kulturhausban játszanak. Itt egy kis ízelítő, mire is számíthatunk.
Steyr – Kulturhaus Roeda
Steyr – Kulturhaus Roeda
Steyr – Kulturhaus Roeda
Steyr – Kulturhaus Roeda
A lemez megrendelhető megjelenése után (mely pontos napját közkinccsé tesszük ha már mi is tudjuk) a zenekar hivatalos lapján, a Merchandise menüpont alatt.
Büszkén mondhatjuk el, hogy Christian Peters (gitáros/énekes) saját kezűleg küldte el nekünk a Samsara Blues Experiment Waiting for the Flood című új albumát. Természetesen mindenképpen beszámoltunk volna róla, hiszen a színtér egyik legfontosabb csapatáról van szó. De így, hogy még a megjelenés előtt felkérést kaptunk a magyar nyelvű recenzió megírására, repesve álltunk neki az album meghallgatásának.
A Waiting for the Flood egy csodálatosan szép festménybe burkolva várja, hogy felfedezzük kincseit. A borítóra pillantva azonnal rá is éreztem a zenei tartalomra és a megidézett korszakra. A SBE mindig képes volt a stoner rock és a space/psychedelia zenei hangulatainak tökéletes egységét létrehozni. Az új album segítségével pedig mélyebben ásnak le a blues gyökereihez, mint eddig bármikor. A zenekar, nevéhez méltó kísérletet tesz a '70-es évek elején divatos, blues-orientált hard rock és progresszív zenei elemek beolvasztására a már jól ismert psychedelikus hatásaik mellé. A blues jelenlétének köszönhetően a lemez négy hosszú dalának jól áll, hogy több szerepet kap az ének, de emiatt többször meg is kellett hallgatnom a lemezt, hogy ráérezzek a feelingre. Szoknom kellett Chris orgánumát, ami nem éppen Robert Plant vagy Chris Robinson kategória, de végül is csatát nyer természetességével és őszinte előadásmódjával. Dallamainak adj egy kis időt és elkezdenek működni. A sok ének ellenére a dalok jammelős hangulatban gördülnek előre. Egyet sem emelek ki közülük, mert egységesen magas színvonalú mind. Már első hallásra is elképesztő a gitárjáték, ami végig uralja a lemez hangképét, kiegészülve a szintik néha szpészes, néhol pedig progos színeivel. Egészen zseniális a ritmusgitár, ahogy kellő mennyiségű zsírral keni meg a stoner-ízű, gyomortájon masszírozóan vastag riffeket. A szólójáték pedig hol az égben lebegtet, hol pedig elmésen és lazán gördül blúzos kerekein előre, ami alá a csapat ritmusszekciója tökéletesen teszi oda az alapokat. Teljesen free érzés az album minden pillanata és valóban : igazi Áradás. Érdemes volt várni rá!
A Samsara Blues Experiment ezzel a lemezzel bebetonozza magát a stílus legnagyobb alakjai közé és remélhetőleg ezt a magas színvonalat sikerrel hozzák legközelebb is. Már csak élőben kellene látnunk a jelenleg éppen európai turnéján lévő bandát .
Klassz album, a fehér mágia mesterei ők.
VálaszTörlés